Amit a szektákról tudni kell

Hogy mi a szekta? Kiderül magából a szóból. Vagy a secare: elszakítani latin kifejezéssel, vagy a sequor = követni szóval azonosítják. Ebből kiindulva olyan vallási közösségek, amelyek valamelyik nagy vallási közösségből szakadtak le és nem kívánnak azonosulni vele. Talán még harcolnak is ellene. Másik jelleg: a vezető. Van valaki, aki az egészet sokszor rejtélyes körülmények között megalapította. Van helyi vezető is. Mindkettőt szinte vakon követik. Rabszolga lelkületet alakítanak ki tagjaikban. Egyes közösségek hisznek Jézusban, de azt tanítják, hogy Isten csak őket, a kiválasztottakat üdvözíti, a többiek elvesznek. Egy-két igazságot kiemelnek, a többi ellen harcolnak. Agresszív módon térítenek. Az biztos, hogy tagjaikban hihetetlen buzgóság, áldozatkészség van, legtöbbjük várja a világ végét. Nem zavarja őket, ha nem következik be, akkor kijelölnek egy másik időpontot. Az ökumenizmust elvetik, szó sincs arról, hogy bárkivel is békülnének, tárgyalnának.

Mi a titka annak, hogy nagyon sok ember követi őket? A szakértők az okok közé sorolják: tanításuk egyszerű és világos. Igényes az erkölcsösségük. Híveiket magas erkölcsi, vallásos szintre emelik. Szertartásaik hozzáférhető szimbólumok, erősen hatnak az érzelmi világra. Szívesen befogadják azokat is, akik erőtlenek, képtelenek valamilyen irányt megtalálni.

Megdöbbentő, amikor egy kitűnő paptudós azt állítja: A szekták ugyanazon a talajon burjánzanak, amelyiknek az Evangélium egészséges magját kellene befogadni. A szekták szaporodása mögött igen gyakran az elhagyatott világ üdvösség utáni kiáltása rejlik. A kisközösségek is könnyen szektává változhatnak, a személyi felelősséget és alkotást kiolthatja a nyájszellem.

A reformáció is azért tudott terjedni, mert a törökök támadásai miatt kipusztult a katolikus papság. Örültek az emberek, ha valaki beszélt nekik a hitbéli dolgokról. Sajnos most is ez a helyzet. Nincs jelen a hívek plébánosa, csak néha jelenik meg. Sok falu tartozik hozzá. Vigyázni kell, mert ez a helyzet táptalaja a szekták rendkívüli terjedésének. Kínzó mókuskerék ez! Mind kegyetlenebb!

Kéri a levél kedves írója, hogy tegyünk különbséget szekta és szekta között. Valóban vannak szekták, amelyek jó szándékúak, bár eredetük, tanításuk, igazi céljuk megkérdőjelezhető. De sajnos nem kevés kifejezetten destruktív szekta is virágzik, amelyek pusztításra esküdtek fel. Legszélsőségesebb talán a sátánizmus: minél több bűnt, minél több vért, minél több tönkretett fiatalt akarnak. De gondolhatunk arra is, hogy 1978-ban Dél-Amerikában 900 öngyilkos, 1999-ben Texasban több mint 80 halott volt, akik magukra gyújtották a házat. A „család” szekta pedig a teljesen vad, szabad szexet valósítja meg.

Mindenki találkozik szektással, aki erőszakkal be akar törni az életébe. Mit kell ilyenkor tenni? Pár kérdést kell neki feltenni: Hiszi-e, hogy Szent Péter utódja a római pápa, aki feje az Egyháznak? Tiszteli-e a boldogságos Szűz Máriát? Szokott-e gyónni? Meg kell nézni a Bibliáját. Ha nincs benne a Nihil obstat és az imprimatur, vagyis az egyházi jóváhagyás, akkor azt írtak bele, amit akartak. Az Üdvözlégy Máriát, a Tízparancsolatot, a Hiszekegyet is elmondathatjuk vele. Kiderül a végén, hogy fordított a helyzet, nekünk kell őt megtéríteni. Mindenesetre krisztusi szeretettel és türelemmel kell velük beszélni, hiszen csapdába kerültek ők. Nagyon nehéz egy szektától megszabadulni.

Legyen erős hitünk, benne éljünk a saját plébániai, meleg, családias közösségünkben, gyakoroljuk a karitászt, tehát az irgalmasság cselekedeteit minden szinten. Műveljük magunkat, hogy mindenkinek, aki összevissza mondja a magáét, meg tudjunk felelni.