Hagyjanak már békén a papok

Igaza van: mert jaj nekünk, ha nem hirdetjük Jézus Krisztus Evangéliumát. Eláruljuk hivatásunkat, a kárhozat vár reánk! De az is igaz, hogy jaj annak is, aki nem hallgat a pap szavára. Hiszen, akinek nem hirdették Megváltónk örömhírét, az mentegetheti magát az Úr előtt. De akit oktattak, figyelmeztettek, annak nincs mentsége az ítéleten. Jól tudom, hogy a vallásos életnek számtalan összetevője van, az élet minden apró mozzanatát magában foglalja, de mégiscsak mérhető, fogható, látható, ugyanakkor súlyos kötelesség a vasárnapi szentmisén és a hitoktatáson való részvétel.

Ha egy közösségben, kezdve a legkisebbtől, a családtól, a legnagyobbig, a nemzetig, a hitélet lanyhul, sőt átmegy Isten-tagadásba, annak rettenetes következményei vannak. Ugyanis az erkölcsi törvényeket hosszabb időn keresztül a Jóisten különös segítsége nélkül majdnem lehetetlen megtartani. Csak egészen különleges, kiváló lelkek képesek erre. Különösen akkor majdnem mindenki alatt meginog az erkölcsi talaj, amikor nagy haszonról vagy nagy veszteségről, nagy élvezetről vagy nagy szenvedésről van szó.

A hit és erkölcs édestestvérek. A hitet tanulni kell, gyakorolni és a közösségben megélni. Nagyon is igaz, amit Szent Makariosz prédikált: „Miként egy ház is, ha nem lakik benne az ura, sötétségbe, gyalázatba és becstelenségbe borul, tele lesz piszokkal és szeméttel, ugyanígy az Urat hűtlenül elhagyó lélek is a bűn sötétségével, rút érzelmekkel és mindenféle gyalázatossággal lesz tele. Ha egy lélek elhagyta Krisztust, akkor tövissel, bogánccsal lesz tele, és ahelyett, hogy gyümölcsöt termett volna, tűzrevaló lesz, és elég”.

Bűneivel a szerencsétlen saját és mások életét is tönkreteszi. Végül se saját magának, se környezetének nincs egy nyugodt perce. Előbb-utóbb pokol lesz az élete.

Amikor Isten Szodoma és Gomorra városát elhamvasztotta és végpusztulással büntette, példát adott a későbbi korok bűnöseinek (2Pét 2,6). Isten a megtérő bűnösnek szívesen, boldogan megbocsát, hiszen mindent megtett értünk. Jézus értünk halt meg a kereszten, de a megrögzött bűnöst bizony megbünteti. Ránk néz, és mit lát, mit hall? Mintegy 5 millió meggyilkolt magzat, töméntelen káromkodás, árvák, szegények, özvegyek sírása, ugyanakkor lelkiismeretlen gazemberek dúslakodása. Tömegsírok, kukázó emberek, részegek és örömlányok, vasárnap is kongó templomok, összeomlott otthonok, megszentségtelenített hitvesi ágyak, züllött fiatalok, megrontott gyerekek, és még ki tudja mik, amikről egy magamfajta falusi pap nem tud. De ez mind égbekiáltó bűn! Büntetésért kiált az égbe! Hiába énekeljük majdnem könnyes szemmel nemzeti imánkat, nem igaz, hogy megbűnhődte már e nép a múltat és a jövendőt. Őseink szenvedése nem volt elég azért a töméntelen gonoszságért és aljasságért, amit a magyar nép az ezredév végén művel. Bizony, kétségbeesve gondolunk jövőnkre: mit tesz a hatalmas Isten velünk? Hogyan térít észre? Ha a diszkó, a szórakozás, a bűnös élet, a gyönyör marad az élet lényege, jaj nekünk!

Egy nagy megtérés kellene, mint egykor Ninivében! Egy nagy Istenhez fordulás. Mi a szép, magyar életben akarunk gyönyörködni.

*

Ha elkóborol a szamár, vagy kútba esik, ott lehet hagyni? Ha elgurul egy értékes pénz, rá lehet legyinteni? Ha gyermeked elcsatangol, hagyod, hogy magára maradjon? Miért kívánod a paptól, hogy nyugton maradjon, amikor körülötte emberek sokasága rohan a vesztébe?