Kezdőlap A lelkiatya válaszol Keresztelési kálváriám

Keresztelési kálváriám

Megkereszteltettük az unokámat, de min mentem keresztül addig! Elgyalogoltam a plébániára. Amikor kiderült, hogy a nagymama vagyok, megmondta a plébános, hogy csak a szülővel áll szóba. Legyen neki igaza, elmentem a lányommal. Tőle azonnal kérte a személyi igazolványát. Abból írta ki az adatokat, mintha egy érettségizett nő nem tudná azokat. Az is baj volt, hogy lányomék nem esküdtek templomban. Hangoztatta, hogy jó lenne pótolni az esküvőt. A plébános urat az is érdekelte, hogy az idősebb, 8 éves testvér jár-e hittanra? Persze, hogy nem, hiszen úgyis túlzsúfolt szegény gyerek minden napja. De meg kellett ígérni, hogy beíratják, különben nem hitte el, hogy a kicsit vallásosan fogják nevelni. Amikor megtudta, hogy nincs megkeresztelve, akit keresztanyának akartunk, nem írta be, kereshettünk másikat! Mindez még nem volt elég: keresztelési megbeszélésre is el kellett menni. Még egy tortúra, amikor sütni, főzni kellett volna otthon. Minek egy keresztelés körül ekkora hercehurcát csinálni, szegény nagymamát és szülőt így megkínozni? Inkább örülnének, hogy megkereszteltetjük a gyereket!

Talán azért háborodott fel annyira, hogy nem sikerült unokáját simán – a szülők „zaklatása” nélkül – megkereszteltetni, mert a keresztelésben üres formaságot lát, amin át kell esni, de amin igyekszik minél könnyebben túllenni.

Ha hiszünk a keresztség szentségében, egészen más a kép! A keresztelésben az Úr Jézus kegyelméből a kis emberke lelke átalakul, ez a szentség megszabja egész életét, világnézetét, nevelését, sőt halálát, örök életét! Itt tüzetesen fel sem lehet sorolni, milyen természetfölötti, mennyei magasságba emelkedik: Krisztus testének, Isten népének tagja, új teremtmény, Isten gyermeke, mennyország örököse lesz, megszabadul a sötétség hatalmától, belép az életnek, Isten országának kapuján. A keresztség a hit szentsége. A kisbabánál a szülők hitére és ígéretére alapozva merünk keresztelni, hogy majd vallásosan nevelik, ezért nem elég, ha a nagymama jön el. Nincs fontosabb, mint hogy a szülők és a keresztszülők felgyulladjanak az igazi és cselekvő hitre.

ĺgy intézkedik az egyházi törvénykönyv: a keresztelendő gyermek szüleit figyelmeztetni kell e szentség jelentésére, és a vele járó kötelezettségekre. A plébános gondoskodjék arról, hogy a szülőket lelkipásztori buzdításokkal, sőt közös imádsággal is kellően felkészítse (851. kánon). Ezért sürgeti az Egyház, hogy édesanyja és édesapja, sőt minél több rokon és hívő ott legyen a keresztelésnél. Természetes, hogy ezt követi a keresztény nevelés, elsőáldozás, bérmálkozás.

A plébános úr azért sürgette az egyházi esküvőt, mert hol van ott vallásosság, ha köthetnének egyházi házasságot, és mégsem teszik? Azért kifogásolta, hogy a nagyobb testvér nem jár hittanra, mert akkor hogyan fog járni a kisebb? Természetesen meg fogja keresztelni, de talán szabad ezeket a problémákat felvetni. És a keresztelési megbeszélés? A szertartáson tevékenyen kell részt venni. Ha nem csak a szájukat akarják tátani, meg kell tanulni, mit mondjanak, válaszoljanak, mikor mit tegyenek! Tudniuk kell, mi az, ami ott történik, és abba tevékenyen kell bekapcsolódniuk.

Ami pedig a személyazonosságit illeti, az szabály, hogy az adatokat okiratból kell kimásolni. A kereszteltek anyakönyve a legkomolyabb bizonyság és azon változtatni nem lehet.

Én inkább megköszönném a plébános úrnak, hogy nem futószalagon keresztel, ahogyan ön szerette volna, hanem törődik unokája sorsával.

*

Nektek, akik gyermeketek számára a keresztséget kéritek, kötelességetek lesz őt úgy nevelni, hogy hitünk szerint éljen. Tartsa meg Isten parancsait: úgy szeresse Istent és embertársait, ahogy Krisztus Urunk tanította. Vállaljátok ezt a kötelességet? Vállaljuk.

(Részlet a Keresztelési szertartáskönyvből)