Fel vagyok háborodva! Egy „ostoba” pap gyónáskor nem oldozott fel, újszülött babánkat pedig nem keresztelte meg. Mindezt azzal okolta meg, hogy három gyermekem nem jár sem hittanra, sem misére. Ráadásul még próbált rábeszélni, hogy ígérjem meg, ezentúl vallásosan nevelem őket. Hol vagyunk? Rácsaptam az ajtót!
Pedig én is úgy tettem volna, és mindegyik pap, aki ismeri, betartja az Egyház törvényét, amely a szívünkbe már bele van írva. Minden szülő külön tanítás nélkül is érzi, tudja, hogy legszigorúbb erkölcsi kötelessége gyermekei testi-lelki fejlődéséről gondoskodni. A valláserkölcsi nevelés mindennek kezdete-vége. Ennek alapvető része a vasárnapi szentmise és a hitoktatás. Természetesen ezen kívül még sok minden kell a szülők részéről ahhoz, hogy gyermekeik igazi katolikus emberek legyenek, életté váljék lelkükben a nyers tudás. Aki mindezeket elmulasztja, súlyos bűnben él. A legfontosabb értékek birtoklásának lehetőségétől fosztja meg a család drága, szeretett gyümölcseit. Hogyan lehetne akkor feloldozni azt, aki nem bánja ezt a szörnyű hanyagságot, nem is akar változtatni gyermekei nevelésén?
Ami a keresztelést illeti, a fentiekből következik. Így szól az Egyház Törvénykönyve (868. kán.): „Ahhoz, hogy a gyermeket megengedetten kereszteljék meg, szükséges, hogy megalapozott remény legyen a katolikus vallásban való nevelésére”. Ez nélkülözhetetlen feltétel. Hogy lenne ott erre a legkisebb remény is, ha iskoláskorban lévő gyermekeit pogány módon neveli? Legyen nyugodt: ha annak a papnak egy őszinte szóval megígérte volna, hogy ezentúl igyekszik gyermekeit vallásosan nevelni, boldogan megkereszteli a kisbabát. Ne gondolja, hogy nekünk öröm valakit feloldozatlanul elküldeni a gyóntatószékből, avagy a keresztelést elhalasztani addig, míg újból át nem gondolja a szülői hivatásnak ezt a részét, s rá nem jön, hogy nekik nemcsak testük, hanem lelkük is van, örök életre teremtve.
Megdöbbentő, hogy mennyire elfelejtik az emberek történelmünket, nem adja tovább a szülő gyermekeinek, a nagyszülő unokáinak élete fontos eseményeit. A kommunisták felmérték a hitoktatás fontosságát, tudták, hogy a gyermekkorban tanultak, megéltek kitörölhetetlenek az ember lelkéből, ezért sok energiát fordítottak arra, hogy a hitről ne halljanak a fiatalok. A Rákosi, vagy Kádár idejében élt szülők állásukat, megélhetésüket tették ki veszélynek azért, hogy gyermekeik hittanra járjanak. Ők még érezték, hogy a gyerek vallásos nevelése mindennél előbbre való. Ma, amikor jobb helyeken az órarendbe is beépítik a hittant, sőt, több önkormányzat még a könyv árát is kifizeti, súlyos bűn, nagyfokú hanyagság, felelőtlenség, ha gyermekeinek lelkével, örök üdvével nem törődik.
A keresztelés előtt megkérdezi a pap: kötelességtek lesz gyermeketeket úgy nevelni, hogy hitünk szerint éljen. Vállaljátok-e ezt a kötelességet? A szülők felelik: vállaljuk. Egyáltalán nem becsületes dolog össze-vissza hazudozni. A keresztelés nem játék, hanem a testi születésnél is nagyobb esemény, akkor leszünk Isten gyermekei.
![](http://www.keresztenyelet.hu/wp-content/uploads/2020/09/Misekalauz.jpg")
