Sokszor tapasztalom, hogy egyes templomokban úrfelmutatás alatt – amikor a többség térdel – vannak, akik állnak, sőt beszélgetnek. Az a benyomásom, hogy talán nem tudják, mi történik akkor az oltáron. Kérem, magyarázza el ezt a csodálatos titkot!
Átváltoztatáskor az oltáron az Úr Krisztus lesz jelenvalóvá, akit a gyermekmisében így köszöntenek: Itt van köztünk Jézus, aki értünk adta önmagát. Így válik valósággá Jézus ígérete, amivel búcsúzott tőlünk: „Én veletek vagyok mindennap a világ végéig” (Mt 28,20). Önmagában már ez a jelenlét elég lenne. De sokkal többről van szó!
Az az elgondolkoztató, hogy az utolsó vacsorán Jézus vette a kenyeret: Ez az én testem. Fogta a kelyhet: Ez az új szövetség az én véremben. Tegyétek az én emlékezetemre. Akkor az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön (1Kor 11). Ennek nyomán az Egyházi Törvénykönyv előírja: A legszentebb eucharisztikus áldozatot kenyérrel és borral kell végezni, még végső szükség esetén is tilos az egyik anyagot a másik nélkül átváltoztatni (Kán 924. és 927.). Ebben a két szín alatt való jelenlétben rejlik a legnagyobb titok, amit megérteni próbálunk. Ami látható, az a valóságos jel, a szimbólum, emögött rejlik az ismeretlen. Ez a csodálatos valóság a keresztáldozat, ahol Jézus szent teste és vére külön volt, de micsoda szenvedés árán, amíg minden beteljesedett. Így ír Prohászka (Élet kenyere 18): „Az isteni élet villan meg, s a szent ostya matériáját fölváltja a krisztusi jelenlét. Ismét egy nagy hatalmi szó a kehely fölött, a bort az isteni erő szétfreccsenti, s helyébe kigyullad a szent vér tüze.”
De hogyan lehet áldozat a szentmise, amikor Jézus többé nem hal meg? „Halálával egyszer s mindenkorra meghalt a bűnnek, élve azonban Istennek él” (Róm 6,9-10). A választ megadja a Katekizmus 1085: „Jézus szenvedése, halála valódi esemény, amely valóban megtörtént, mégis egyedülálló: minden más történelmi esemény csak egyszer játszódik le, azután elnyeli a múlt. De a krisztusi esemény az isteni örökkévalóságból részesül, fölébe emelkedik minden időnek és jelenvalóvá lesz. Magával vonz mindent az élet felé.”
Ennek következtében mindannyiszor felindítjuk lelkünkben a hitet, a csodálatos meglátást: ha szentmisén veszek részt, annyi, mintha a Golgotán a kereszt alatt állnék édesanyja, Mária mellett. Annyi kegyelemben részesülök, mint akik akkor ott voltak, hallották hét szavát. Nekünk a szentmise többet jelent, mint akármilyen megrendítő film, hiszen mi az élő Jézus szíve dobogását érezzük, minden szentmise ennek az örök, végtelen szeretetnek nem csupán emléke, hanem legélőbb valósága. A lelki látást nagy áron, komoly munkával lehet elérnünk, míg a szavak, képek megtelnek tüzes borral, hevülő, lelki tartalommal. A láthatatlant úgy kell megfogni, mintha látnánk.
Prohászka Ottokár az Élet kenyerében próbálja leírni, mit gondol, érez a mi Jézusunk, valahányszor papja az oltárra hívja. „A kenyér és bor színe alatt Krisztus lelke a legnagyobb akcióban van, melyet emberi lélekről csak elképzelni is lehet.”
Az átváltoztatás szavainál és az úrfelmutatást kísérő csengőszó csilingelésénél próbáljunk a leírtakból minél többet átélni.
![](http://www.keresztenyelet.hu/wp-content/uploads/2020/09/Misekalauz.jpg")
