Az elején megmondom: hívő vagyok, de nem katolikus vallású. Érdekelne, és ezért megkérdezem: minek az a sok díszes szobor és festmény a katolikus templomokban?
Miért ne legyen? Szeretteink képét is magunknál hordjuk emlékeztetőül. Az Ószövetség tilalma a képek, szobrok bálványként való imádására vonatkozik. Sajnos „bálványok” ma is léteznek: kabalák, szerencsetárgyak formájában. Visszatérve a kérdéséhez: már az ősember is, a barlangjától kezdve a primitív szerszámáig, mindig mindent befestett, kifaragott, díszített, azaz: szép környezetet akart. A templomban is a szobrok, a festmények – ha igazán szépek, művésziek – tanítanak, áhítatot ébresztenek. Amikor pedig elfáradt az ember az imádságban, egyszerűen – élvezi, s jól érzi ott magát. Persze vannak, akik a lakásukat fehérre meszelik, kép is alig akad benne – mert így szeretik. A Katolikus Egyházban is volt ilyen irányzat, elsősorban a ciszterciták templomaiban. Ott az arányok, a boltívek nyűgözik le a látogatót.
*
Mint bókos szentek állnak a fülkében, / kívülről a szemnek kifaragva szépen, / de befelé, hol a falnak fordul hátok, csak darabos szikla s durva törés tátog: / ilyen szentek vagyunk mi! / Hallottunk ájtatos, régi faragókat, / kik mindent egyforma türelemmel róttak, / nem törődve, ki mit lát belőle s mit nem: / tudva, hogy mindent lát gazdájuk, az Isten. / Bár ilyenek lennénk mi! / Úgyis csak az Úr lát mindenki szemével, / s hamit temagadból szégyenkezve nézel, / tudd meg, lelkem, s borzadj, mert szemeden által / az Isten is nézi, az Isten is látja! / Krisztus urunk, segíts meg!
(Babits: Psychoanalysis Christiana)
![](http://www.keresztenyelet.hu/wp-content/uploads/2020/09/Misekalauz.jpg")
