A szenvedőké és tűrőké a mennyek országa

A szenvedés adva van, bár mindenki próbál tőle szabadulni, élete végét egy kicsit kitolni. Végül egyik óránk mégis az utolsó lesz. Ezért megyünk kórházba, ahol heteket, hónapokat eltölteni sokszor szenvedés, reménytelenségben, talán elhagyatva, hiába várva látogatót, nagyon nehéz.

A beteg, bár bízik az orvosai tudásában, ébresztgeti magában az örök életbe vetett hitet. Nyugodtan gondol rá, ha felkészült a nagy útra szentgyónással, szentáldozással és a betegek kenetével.

Nem tudjuk, mennyit kell szenvedni és meddig. Nem tudjuk, hogy lábra állunk-e, avagy visszamarad valami az ápolás után. Nem tudjuk, hogy meggyógyulunk-e egyáltalán. Azt sem, hogy halálunk kínnal jár-e, avagy csak szépen elalszunk. Ilyen sok bizonytalanság között nehéz lehet elfogadni előre Isten akaratát. Nagy hit, sok imádság, buzgóság kell hozzá.

Jézus, bár Isten Fia volt, engedelmességet tanult abból, amit elszenvedett, és amikor eljutott a beteljesedéshez, örök üdvösség forrása lett mindazoknak, akik engedelmeskednek neki – olvassuk a Zsidókhoz írt levélben (vö. 5,8)

Jézus imája az Olajfák hegyén: „Atyám, ha akarod, vedd el tőlem ezt a kelyhet, de ne az én akaratom legyen, hanem a tiéd” (Lk 22,42). Ez a legyen a tetőpontja, lényege az életszentségnek, a kórházi ágyon elsóhajtott imának is. A beletörődésbe besegít, hogy a jövőnk ismeretlen, de mégsem az, hiszen nagyobb keresztet nem kapunk, mint amit elbírunk. Megkapjuk hozzá az erőt, a vigasztalást. S az is biztos, hogy egy csodálatos örök élet vár ránk. Szenvedésünk és halálunk így lesz az engedelmesség áldozatává. Tudom saját életemből, hogy ez kemény keresztút, könnyes és véres, de még tovább kell hurcolni keresztjeinket. Míg be nem teljesedik sorsunk, nem nyitja meg Istenünk a Fény kapuját, mely a boldogság örök otthonába vezet.

*

Urunk, segíts minket, hogy megtanuljuk elviselni a mindennapi élet terheit és kínjait! Hadd nyerjünk kereszthalálod és feltámadásod által új erőt, hogy az élet egyre nagyobb és alkotóbb teljességére jussunk! Te ugyanolyan türelmesen és alázatosan szálltál alá az emberi élet mélységébe, mint ahogy szenvedésed és keresztre feszítésed kínjait elfogadtad. Segíts minket, hogy a naponta újból adódó vesződségeket és nehézségeket jókor jött alkalomnak tekintsük arra, hogy növekedjünk emberségünkben, és hozzád hasonlóbbá váljunk. Tégy minket képessé arra, hogy az ilyen helyzetek próbatételét türelmesen és bátran kiálljuk, és erősítsd meg bennünk a segítségedbe vetett bizalmat! – Ha meghalunk veled, veled együtt fel is támadunk. Ámen.

(Kalkuttai Boldog Teréz)