Kedves Lelkiatya! Édesanyámat 2012. december 31-én temettük el, de azóta is folyamatosan gyötör a bánat és a lelkiismeret-furdalás. Nem is maga a halál ténye okozza a szomorúságomat, hanem ahogyan az utolsó éveit eltöltöttük. Alzheimer-kórban szenvedett: voltak tiszta pillanatai, ilyenkor tudatában volt a betegségének, de amikor elhatalmasodott rajta a kór, már nem tudott uralkodni magán, és ettől mi – a férjem és a fiam is – teljesen kiborultunk. Nem tudtuk megfelelően kezelni a helyzetet. A feszült, ideges hangulat az egész családom életét megkeserítette, mintha mindannyiunkat az ördög szállta volna meg. Vajon édesanyám lelke megnyugodhatott? Odaát együtt lehet újra édesapámmal, szeretetben, boldogságban, ahogy a betegsége előtt?
Kedves Gyászoló Testvérem! Az életünk keresztjei néha nagyon nehezek. Maga Krisztus Urunk is vért izzadt az Olajfák hegyén, amikor igent mondott az Atya akaratára, és fájdalmasan így kiáltott a kereszten: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” Az Ön édesanyja betegségének keresztje is nehéz kereszt volt, mind az ő, mind a családtagok számára. Ne tegyen magának szemrehányást, ha néha a maga lelkéből is ez a fájdalmas kiáltást szakadt fel: „Istenem, hol vagy, miért nem érzem a segítségedet?”
Édesanyja reményünk szerint az Úristenhez jutott. Ő már minden szenvedésen túl van. Így olvassuk a Jelenések könyvében: „Isten letöröl majd a szemükről minden könnyet. Nem lesz többé halál, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert ami volt, elmúlt!” (Jel 21,4) Az édesanyja Istennél van, végtelenül boldog. Most már mindent Isten szemével lát. Megérti a hozzátartozóinak kisebb hibáit, türelmetlenségeit is. Ezek az ő számára már mind eltörpülnek, nincs jelentőségük. Az ittmaradottak számára az utolsó hónapok, napok eseményei néha túlságosan felnagyítódnak. A valóságban, Isten szemében, az édesanyja szívében ezek mind eltörpülnek, eltűnnek a mellett a boldogság és szeretet mellett, amelyben az édesanyja most él.
Az édesanyja odaátról látja a gyermekeit, látja a családtagjait. Akkor lesz egészen nyugodt, ha azt láthatja, hogy az ő betegségének és halálának tragédiáján túljutottak, szépen, hitben, szeretetben élnek tovább, még inkább tudnak egymásra és Istenre támaszkodni. Azzal szerez a legnagyobb örömet most az édesanyjának, ha derűsen, reménnyel, szeretettel teli szívvel tud élni.
Próbálja minél többször elképzelni az édesanyja arcát, ahogyan mosolyog magára a mennyből! Próbálja látni őt a boldogságában! Próbáljon szólni hozzá, akár a sírja mellett imádkozva is, és mondja ki a fájdalmát, bocsánatkérését, de mindenekelőtt köszönje meg mindazt, amit édesanyjától kapott. Fejezze ki neki, hogy mennyire örül annak, hogy az édesanyja sok szenvedése véget ért, hogy ő már a mennyei otthonban van. Kérje őt, hogy az áldásával, imájával kísérje a szeretteit.
A könnyivel ne oltsa ki az ő örömének gyertyáját!