7.7 C
Budapest
szombat, 2026. október 17.

Erdődy Imre levelei

Kezdőlap Erdődy Imre levelei

Későn hívott az Isten

Római katolikus vagyok, de sajnos a hit terén csak a legalapvetőbb ismereteim vannak meg. Igaz, voltam elsőáldozó és bérmálkoztam is, később mégsem neveltek vallásosan. Egyre jobban vágyom arra, hogy elsajátíthassam hitem alapjait, s teljes mértékben úgy éljek, ahogyan azt Isten parancsolja. Jelenlegi családi helyzetem ezt sajnos nem teszi lehetővé. Ha egyházi újságot olvasok, idegenül hat környezetemben, s igen furcsállanák, ha elkezdenék rendszeresen templomba járni. Csak egyedül, titokban térek be, ha erre alkalmam van.

Nem engedtük a fiunkat papnak

Atya! Mit tegyek? Tönkretettem a fiamat! Pap szeretett volna lenni. Kezében a plébános úr ajánlólevelével, már várta az érsek úr. Mi, az apjával legutolsó este lebeszéltük tervéről. Fiunk annyira engedelmes, és úgy szeret minket, hogy sírásunkra, könyörgésünkre nem ment Egerbe. Ennek jó pár éve, és a gyerek azóta sem házasodott meg; állandó munkahelyet sem talál, ahol tartósan megmaradna. Templomba sem nagyon jár. Erről nem beszél nekem, csak hallgat.

Akkor is pap leszek!

Tizenöt éves vagyok, gimnáziumba járok. A gondok a tanulás körül vannak. No, nem azért, mintha nem jól tanulnék. Ellenkezőleg! A tanulmányi eredményem eddig nagyon jó. A baj szüleimmel, azaz édesanyámmal és nagymamámmal van. Mindig ott kell ülni a könyv fölött, még szombaton is, reggel nyolctól este hétig, s a vasárnapot is az íróasztalnál töltöm.

„Miséző” kisgyerek

Harmadikos gimnazista vagyok. Már 4. osztályos korom óta pap szeretnék lenni mindenáron. Probléma csak akkor merült fel, amikor fellapoztam az Egyházi Törvénykönyv 1041. kánon 6. pontját. Eszerint nem lehet pap, aki a szent rend gyakorlásával járó cselekményt végzett úgy, hogy nem vette fel az illető rendet. Én pedig már pár éve „misézek”, vagyis csak utánzom a szentmisét. Igaz, amikor ezt olvastam, rögtön felhagytam a misézéssel. Remélem még nem késő, hogy ez akadály ne legyen majd a felszentelésemhez. Vagy már késő? Ha igen, akkor most mit tegyek? Mindenféleképpen pap szeretnék lenni. Teljesen kutyaszorítóban vagyok, kérem, segítsen rajtam!

Nem kapunk új papot

Plébánosunk aránylag fiatalon meghalt. Szegény mindig szomorú volt, mert majdnem üres templomban misézett. Holtfáradtnak látszott. Villámcsapásként ért bennünket, hogy nem kapunk új papot. Mentünk a püspökhöz, miért minket büntetnek? Eddig nem is gondoltuk, hogy ennyire hiányozna a pap! Mi itt a megoldás?

Miért csak az egészségesek lehetnek szerzetesek?

Kérdem, hogy miért mellőzi az Egyház azokat a mozgáskorlátozottakat, akik hívást éreznek a szívükben a szerzetesi életre? Jézus mindenkit befogadott barátai, követői közé, legyen beteg vagy egészséges! Mi zárt ajtóba ütközünk. Miért?

Amikor én kispap voltam…

Aranymisés pap vagyok. Látva a mai kispapok életét a szemináriumban, úgy érzem, jó lenne felidézni: bennünket hogyan neveltek? Talán egy s más most is fontos lenne! Ezért kérem a lelkiatyát, írjon pár sort a mi életünkről az alma mater megszentelt falai között.

Idős papok között

Lelkipásztoraink tiszta tekintete, élettapasztalata, szívjósága, melyek vonásaikba íródtak, mind-mind beszél nyelvük, leírt soraik helyett is. Nem csoda, hogy az ördög gyűlöli önöket, mocskos váladékát időnként ráköpi reverendájukra, ezzel is próbál ártani. A Mindenható sokkal nagyobb hatalom nála, aki védelmezi őket. Hála néki!

Isten érthetetlen útjain

Nekem biztos gyenge a hitem, pedig próbálom erősíteni. Nem értem, az Isten ezt vagy azt miért tette, vagy miért nem változtat rajta? Édesanyámmal meglátogattuk rokonainkat. Szomorúan láttuk, hogy az idősebb, 92 éves néni már nem hall, gyakran elesik, ilyenkor a botjával mindent lever, összetör. 86 éves húga ápolja. Hazafelé jövet azon gondolkodtam: Uram Jézus, mi dolga van még ennek a szerencsétlennek, hogy élnie kell így, holott ő is szívesen meghalna?! Pár nap múlva egy életerős, 62 éves ember halt meg, akinek 32 éves nyomorék fiát kellett volna még ápolnia kis, vézna felesége mellett. Hogy szeret hát minket a Jóisten?!

Nem lehetek anyám áldozata

Nagy gondban vagyok. Öreg édesanyámat nagy nehezen sikerült felvétetni a szociális otthonba. Azóta csak sírdogál, búskomor lett. Igaz, engem is bánt valami belül. De hát mindent megkap az otthonban. Semmi baja nem lesz! Mi pedig végre szabadok leszünk. Az ember nem lehet áldozata az anyjának!