12.5 C
Budapest
szombat, 2026. október 17.

Erdődy Imre levelei

Kezdőlap Erdődy Imre levelei

Kis kaland volt csupán

Több mint tíz éve vagyunk házasok, s ezalatt a feleségem három szép gyermeket szült nekem. Hosszú ideig békességben éltünk, de jó ideje gyakori veszekedések árnyékolják be házasságunkat. Néhány évvel ezelőtt ugyanis elkövettem egy-két helytelen dolgot, s az asszony hetente többször is felemlegeti őket úgy, mintha ma történtek volna. Százszor is bocsánatot kértem tőle, s megígértem, hogy többet nem teszek ilyet, ő mégis olyan dühvel esik nekem sokadszor is, mintha az évekkel ezelőtti dolgokat manapság is mindennap elkövetném. Mit tegyek? Szeretnék keresztény módjára viselkedni, de idegileg nem bírom már sokáig.

Jobb lenne elválni?

Nem vagyok a válás híve, de úgy érzem, vannak tarthatatlan helyzetek is. Gondolok itt egy brutális, italozó férjre, vagy egy kicsapongó asszonyra. Szerintem elegendő ok lenne a szakításhoz az örökös családi perpatvar, a rendszeres veszekedés is. Miért nem engedi az Egyház a válást?

Ez nem szentség, hanem pokol

Azt szeretném tudni, vétkezem-e azzal, amit nem tudok a parancsolatokba sehová besorolni? Az Egyházzal van ugyanis problémám, nem a Jóistennel. Amit Jézus hirdetett, az soha el nem avul, de az Egyház tanítása sorra elavul. Rengeteg dologban téved a „tévedhetetlen Egyház”.

Szenvedek a férjemtől

Sokat szenvedek a férjemtől. Nem részletezem, úgysem tudnám leírni, megértetni. Eddig egyetlen megnyugvásom az volt, ha a templomban lehettem, ott elfeledkeztem minden bajomról, Jézus Szívén megnyugodtam. Mostanában azonban – a család éve ürügyén – ott sem hallok mást, mint a házasság dicséretét fiatal papunktól, amivel úgy fel lehet idegesíteni, hogy legszívesebben kijönnék onnan. Miért beszél olyasmiről, amiről fogalma sincs? Imádkozom férjemért, talán egyszer megtér. Tőlem, tudom, a keresztet csak halálomkor fogja visszavenni a Jóisten.

Eltiltottak az oltártól

Fiatal fejjel, meggondolatlanul elmentem megesküdni vőlegényemmel a református templomba. Drága jó édesanyám, aki vallásos asszony volt, figyelmeztetett, hogy vigyázzak, mert többé nem gyónhatok és áldozhatok. Mit törődtem én ezzel, annyira szerelmes voltam a fiúba, csak rá és szüleire hallgattam. De most, 40 évesen majd’ megőrülök, amikor mások mennek az oltárhoz, én pedig el vagyok tiltva! Várnom kell, míg haldokolni fogok, és akkor hívhatják hozzám a papot?

Nem érzem magam otthon

Pár hónapja mentem férjhez. Az uram falujába költöztünk, szülei lakásába. Apósom, anyósom is jók hozzám, a leányuknak tekintenek. De nem érzem magam otthon. Nem vagyok felszabadult, vidám, mint annak előtte. Férjem szégyelli, szülei neheztelnek rám, szinte haragudnak érte. Mit tegyek? Nem tehetek róla.

Beleszerettem a munkatársnőmbe

Szép családom van. Feleségem, három gyermekem, szépen berendezett lakásom. Sajnos megszerettem egy szép leányt a hivatalomban. Azóta nincs nyugtom. Már italhoz is nyúltam, hogy felejtsem. Minden hiába!

Özvegyek házassága

Közel tíz éve vagyok özvegy. Két gyermekem van, unokám. Egyedül élek. Egyre jobban úgy érzem, hogy üresek a hétköznapjaim. Most lenne egy férfi, aki tizenegy éve özvegy, és hasonló a sorsa. Bűnhődnék-e Isten előtt, ha esetleg házastársi kapcsolatot létesítenénk? Mehetnék-e vasárnaponként Isten Szent Testét magamhoz venni?

A papokról

Hogyan lehet az olyan pap méltó a hivatásához, amelyik a szemembe vágja, hogy halálomat kívánja?! Hogyan hallgassam az Igét az ő szájából, hogyan gyónjak, áldozzak nála? Kíváncsian várom a lelkiatya válaszát.

Minek menjek temetésre?

Előrebocsátom: falun élek. Itt nagy divat temetésre menni, csak úgy sötétlik az utca, amikor csendítenek. Hát én nem megyek egyre sem! Meg is szólnak érte, de nem törődöm vele. Nincs talán elég szomorúságom és bajom, hogy még jobban elkeserítsem magam? Azt mondják, hogy az én temetésemen sem lesz senki. Mit bánom én akkor, hogy ki jön, ki nem jön! Csak nem hagynak a föld színén. Atya, mit szól ehhez: így beleszólnak az életembe?!