12.5 C
Budapest
szombat, 2026. október 17.

Erdődy Imre levelei

Kezdőlap Erdődy Imre levelei

Idegenkedem a hamvasztástól

Katolikus vallású vagyok. Ha arról hallok, hogy urnafülkék eladók, az jut eszembe, hogy soha nem hamvasztatnám el hozzátartozóimat vagy bárkit. Lehet, hogy rosszul tudom, hogy a mi vallásunk nem engedélyezi, hisz Jézust is a szent testében való természetességgel temették el. Nagyon kérem, legyen olyan kedves válaszolni pár sorban. Köszönöm megnyugtató válaszát.

Szeretnék meghalni

Egyedül vagyok, egészségem sem a legjobb, nincs semmi különösebb célom ebben az életben. Nem tudom: bűn-e ez az erős vágy bennem az elmúlás után?

A szép halált ki kell érdemelni

Édesanyám súlyos agyér-elmeszesedésben szenvedett. Jó két éve senkit sem ismert fel, gyermekeit sem. Mikor egyszer be akartam menni hozzá, hallottam, hogy buzgón imádkozik. Összetett kézzel, mennyezetre szegezett tekintettel mondta a Miatyánkot, majd sugárzó arccal így szólt: „Látom az arcát, a szemét, jaj, de szép!” Ezek voltak utolsó szavai.
Nincs kétségem afelől, hogy édesanyám akkor valami nagyon szépet, ragyogót látott – írja levelében a fia. – Biztos vagyok abban, hogy ez jel volt nekem is, hogy az ő példáját követve érdemes élni, az ő útján kell járnom. Az sem véletlen, hogy mindez pontosan akkor történt, mikor benyitottam betegszobájába.

Ami a szívemen, a számon

Egy naponta áldozó asszony oly gyűlölettel tud beszélni mindenkiről, aki nincs jelen. Becsmérli rokonait, sőt, papját is. Botránkozunk fölötte: hogyan fér össze mindez a vallásosságával. Igazunk van?

Félek a gyónástól

A gyónástól félek, reszketek. Nem vagyok képes elhatározni magam, pedig tudom, nagy szükségem van rá, és jó is lenne!

Nincs kedvem gyónni!

Nincs kedvem gyónni! Teljesen tájékozatlan vagyok. Mikor menjek gyónni? Van, amikor nagyon felkészülök és a gyóntatószékben semmi nem jut eszembe. Nagyon sokszor nem is tudok mit mondani. Nem értem, hogy a pap miért akar mindenáron valami bűnt kihozni belőlem? Miért oly fontos az neki? Olyan kellemetlen gyónás alatt a térdelés is. Beleizzadok, oly nehéz tartani magam, hogy hátra ne essek. Még az is panaszom, hogy a pap türelmetlen és ideges velem szemben, amikor kezdem elbeszélni panaszaimat, pedig a szentmise kezdetéig még mindig van 3–5 perc. Nem hallgat végig nyugodtan. Gyónjak továbbra is havonta?

A közgyónás nem elég…

Rendszeres templombajáró vagyok. Sokszor foglalkoztat a kérdés, hogy miért kell gyónnom, amikor a mise alatt közösen megbánjuk bűneinket.

Nem gyóntatott meg a pap

40 éve nem gyóntam. Amikor mégis elszántam magam, a pap nem gyóntatott meg, hanem arra utasított, hogy előbb vegyek részt néhány, gyónásra előkészítő beszélgetésen, csak ezután járuljak a szentségekhez. Nemhogy örült volna annak, hogy megtért egy lélek, még terheket rakott rám. Igaz, azt mondtam, hogy 40 éven keresztül nem éltem bűnös életet.

Nem tudok megbocsátani

Fel vagyok háborodva: gyónni mentem, és a pap nem oldozott fel, még azt is mondta: ne merjek áldozni! És tudja, miért? A szomszéd megmérgezte kedves kutyámat. Meg tudnám ölni érte. Méghogy imádkozzam érte, és fogadjam a köszönését is. Még mit nem! Neki is van macskája, majd megnézheti!

Titkok, meg „kiskapuk”

Többször olvastam, hogy azoknak, akik válás után újra megházasodnak, az Egyház nem szolgáltatja ki a szentségeket. Tudok azonban ilyen helyzetben lévő személyekről, akiket a gyóntató feloldoz, és áldoznak. Miként értelmezhetjük? Nem feltételezem, hogy szentségi ügyekben is van „kiskapu”.