13.7 C
Budapest
csütörtök, 2024. március 28.

A lelkiatya válaszol

Kezdőlap A lelkiatya válaszol
A lelkiatya válaszol” a Keresztény Élet Portál egyik legnépszerűbb rovata. Ha szeretnél választ kapni egy felszentelt paptól hit-és életbeli kérdéseidre, bátran fordulj hozzánk. Kérdésedet – és a rá adott választ – honlapunkon, név nélkül közöljük. Amint a válasz elérhető, e-mailben értesítünk. A lelkiatya eddigi válaszaiért görgess lejjebb.

Félek a jövőtől

Tessék rajtam segíteni! Majd’ kitör a frász, annyira félek! Van, amikor meg tudom mondani pontosan, hogy mitől, máskor pedig csak úgy általában reszketek a jövőtől. Legtöbbször az egész hét eszemben van, ami következik. Úgy érzem, hogy tökéletesen tehetetlen vagyok a rám váró feladattal szemben. Úgy tudom irigyelni azokat, akiket nem izgat semmi, és minden sikerül nekik. Én már előre remegek, a végén mégis teljes a kudarc.

Életünk jeles évfordulói

Sokfajta ünneplésről hallok mind a házasok, mind a papok között. Itt ezüstmenyegző van, ott vasmise. Sajnos nem vagyok tájékozott. Szégyellem megkérdezni, inkább a lelkiatyának teszem fel a kérdést: mit jelentenek ezek? A válasz minden bizonnyal nemcsak engem érdekel, hanem másokat is.

Mit jelent az eskü?

Hallom az országházi tévéközvetítésből, hogy az új kormány, miniszterelnökével az élén, letette az esküt. (A cikk 2004-ben, az MSZP–SZDSZ kormány hivatalba lépése után íródott – a szerk.) Figyelek minden szóra: Isten neve elő sem fordul. A végén sem, hogy: „Isten engem úgy segéljen!” Eddig úgy tudtam, hogy az eskünél Istent hívjuk tanúbizonyságul. Ők, akik Isten nevét ki sem ejtik, mégis esküsznek?

Csak bátran énekeljen

Mélyen vallásosan neveltek, és még ma is, 58 évesen, iparkodom vallásom szerint élni. Már tíz éve eljárok magyar népdalokat énekelni, és emiatt sokan méltatlankodnak ellenem, mondván, hogy lehet összeegyeztetni ezt a két utat olyannak, aki naponta járul a szentáldozáshoz? Igazuk van az ellenem szólóknak? Ha igen, abbahagyom a népdaléneklést, csak Istennek és a napi munkámnak élek ezután. Én az éneklésemet is Istennek ajánlottam.

Csodálatos empátia

Kislánykorom óta ápolónőnek készültem. Soha semmi más nem érdekelt igazán ezen kívül. Állandóan a betegekért imádkozom, sokszor testileg is együtt szenvedek velük. A legutóbbi eset nagyon megrendített. Kisfiammal jöttünk hazafelé autóval az országúton, amikor egy szirénázó mentőautó jött szembe velünk. Ahogy elhaladt mellettünk, olyan gyengeség jött rám, hogy alig tudtam tovább vezetni. Imádkoznom kellett azért az ismeretlen betegért, három napon át késztetést éreztem rá. A harmadik napon különös nyugalom járt át, úgy éreztem, meggyógyult az az ember. Igaz ez, vagy csak képzelődöm?

Az emberi méltóság

A tévéhíradókban csodálkozva és bosszankodva látom, hogy a bűnöző arcát eltakarják, vagy elmosódott képpel felismerhetetlenné teszik. Szeretnék jól a szemébe nézni a gazembernek, de nem láthatom. Miért illeti meg őt ez a nagy kedvezmény?

Hozzá menekültem otthonról

Tizenhat éves vagyok, négyen vagyunk testvérek. Az apukám több mint hét éve nem dolgozik, és csak iszik. Már ötször volt börtönben és kétszer alkoholelvonón. Az anyám is szeret inni, ha berúgnak apuval, mindig verekednek. Amikor kikerültem az iskolából, otthon kellett maradni. Mindennap mostam, főztem, elláttam a jószágokat. Gyakran megvertek, az anyám egy vastag fával kettéhasította a fejemet, apu meg a kutaccsal ütött, anyu késsel szurkált. Kórházba kerültem gyomorvérzéssel, ebből aztán gyomorfekélyem lett. Hat hónapja külön élek, van egy élettársam. Jól kijövünk, de rákényszerültem a lopásra. Nem tudom, mit tegyek. Már többször is megpróbáltam az öngyilkosságot.

A próbaházasságról

Érettségi előtt álló lány vagyok. Nem értem, miért ellenzi az Egyház a próbaházasságot? Ha valaki egy életre leköti magát egy másik emberhez, ahhoz nagyon jól kell őt ismernie. Sok olyan házasságot ismerek, ahol szexuális problémák miatt váltak el, mivel ezen a téren nem ismerték egymást, csak később derült ki, hogy nem illenek össze. Nem értem az Egyházat: küzd a válás ellen, de ilyen elavult eszmékkel megakadályozza, hogy jó házasságok jöjjenek létre.

Összeköltöznénk a fiúmmal

Odaköltözzek-e a fiúmhoz? Szeretjük egymást, a szülei is befogadnak. Ott lakhatom, enni is adnának. Mit tegyek?

Az Egyház folyamatosan megújul

Nem értem, hogy változhatnak az Egyház törvényei és rendeletei? Amikor én piarista gimnáziumba jártam, még halálos bűnt követett el, aki pénteken húst evett! Most már ez nem érvényes. Ha valaki szentáldozás előtt evett vagy csak vizet is ivott, nem áldozhatott, most csak egy óra a szentségi böjt! (…) Azt is tanították, hogy a szentmise szövege latin. Ez nem változhat, mert a latin régi nyelv. Ma már ez sincs érvényben. A szentmise rendje is erősen megváltozott. (…) Jézus azt mondta: „Nem megváltoztatni jöttem a törvényeket!” – mégis megváltoztatják. (…) A pápa hit és erkölcs dolgában tévedhetetlen! Akkor melyik pápa tévedett, aki elrendelte, vagy aki a fenti halálos bűnöket eltörölte?