7.6 C
Budapest
péntek, 2024. március 29.

A lelkiatya válaszol

Kezdőlap A lelkiatya válaszol
A lelkiatya válaszol” a Keresztény Élet Portál egyik legnépszerűbb rovata. Ha szeretnél választ kapni egy felszentelt paptól hit-és életbeli kérdéseidre, bátran fordulj hozzánk. Kérdésedet – és a rá adott választ – honlapunkon, név nélkül közöljük. Amint a válasz elérhető, e-mailben értesítünk. A lelkiatya eddigi válaszaiért görgess lejjebb.

Hogyan nyerhetem vissza a boldogságot?

Kedves Lelkiatya! Fél évig munkanélküli voltam. Most, hogy egy hónapja újra lett állásom, nem érzem azt, hogy igazán boldog lennék. Pedig igazan nincs okom csüggedni, 28 éves vagyok. Azelőtt négy évig egy idősek otthonában dolgoztam, jó környezet volt, jó munkatársakkal: boldog voltam ott. Párom akkor nem volt, így a szüleimmel éltem. Most messzebb költöztem tőlük és a volt munkahelytől, párom is lett, aki másfél éve már a vőlegényem. Mindezek ellenére nem érzem az igazi boldogságot. Két hete nem voltam szentmisén, amit nagyon bánok. Szoktam imádkozni, de úgy érzem, nem olyan, mint régebben. Vajon velem van a baj? Mit tegyek, hogy jobban érezzem magam?

Kedves Levélíró! Örülök, hogy van munkahelye, van vőlegénye, imádkozik, keresi Istent, keresi a hiteles, boldog emberi élet útját.

Nehéz kérdést tett fel. Ez a földi élet nem a beteljesedés, hanem annak az ideje, hogy megtanuljunk szeretni, megtanuljuk odaadni, ajándékká tenni az életünket, és így majd Isten örök szeretetének hatalmas szimfóniájába beléphessünk. A földi életben minden véges, sebzett, töredékes. Ne akarja a vőlegényéből sem kipréselni a maga teljes boldogítását. Erre ő nem képes, mert véges ember. Fogadja tőle jó szívvel, örömmel azt, amit ő adni tud, és adja jó szívvel mindazt, amit Ön adni tud neki. Igyekezzen a munkahelyén is adni, szolgálni, szebbé tenni mindazok életét, akikkel találkozik.

Minden reggel nézzen fel az égre, és köszönje meg Istennek a gyönyörű világot, amit alkotott, köszönje meg az életét, a Krisztus által kapott megváltást, Isten felfoghatatlanul nagy szeretetét. Minden reggel vegye a vállára jó szívvel, zúgolódás nélkül annak a napnak a keresztjeit, a terhét. Imádkozzon, menjen rendszeresen gyónni, menjen a Szentmisére, olvassa a Bibliát és más jó könyveket, igyekezzen hónapról-hónapra segíteni egy-egy szegénynek, rászorulónak!

A boldogság útja a szeretet útja. Nem mindig kényelmes és könnyű. Lépjen rá minden nap erre az útra!

Tetoválásom van – lehetek lelkész?

Tisztelt Lelkiatya! Harminc éves koromra úgy érzem, hogy lelkész szeretnék lenni, évről évre érzem, hogy Isten a szolgálatába hív. Nőtlen férfi vagyok, vannak tetoválásaim, de nem látható helyeken. A tetoválás lehet kizáró ok?

Kedves Levélíró! A tetoválás önmagában nem kizáró ok, főként, hogy nem látható helyeken van. Ahhoz hasonló ez, mint valakinek a múltban elkövetett bűnei, téves döntései, amelyekért már bűnbánatot tartott, amelyeket Isten megbocsátott. Ezeknek az emléke is megmarad a gondolatunkban, de átalakul, és mint megbocsátott bűn, Isten irgalmát hirdeti.

Hol van a lelkünk a halálunk után?

József Attila: Az a szép, régi asszony

Tisztelt Lelkiatya! Az utóbbi időben sok vallási kérdés foglalkoztat. A Bibliában is kerestem válaszokat, de nem találtam. Három kérdést szeretnék feltenni: 1. Hol van a halottaink lelke, a haláltól Jézus második eljöveteléig? 2. Miért nem ismerték fel Jézust a feltámadása után az apostolok? 3. Istent és Jézust magam elé tudom képzelni, mikor imádkozom vagy beszélek hozzájuk. A Szentlelket hogyan képzeljem el?

Kedves Levélíró! Mindegyik kérdéséről nagyon sokat lehetne írni.

  1. Jézus azt mondta a jobb latornak: „Még ma velem leszel a paradicsomban.” Szent Pál is azt mondja, hogy szeretne meghalni, és az Úrral lenni. Ez azt jelenti, hogy az elhunytak nem valamiféle várakozásban „töltik az időt” a világtörténelem befejeződéséig, hanem azonnal Isten boldog közösségébe kerülnek. A halállal az ember kilép a földi tér és idő keretei közül.
  2. Így mondja a Biblia: „szellemi testben támadunk fel”. A Föltámadt Krisztus ezért, noha ugyanaz volt, mint a földi működése során, mégis egészen más.
  3. A Szentháromság első személyét nem azért nevezzük Atyának, mert Ő inkább édesapához hasonlít, mint mondjuk édesanyához. Isten nemiség feletti. Azért hívjuk az Első Személyt Atyának, mert Ő öröktől fogva mindörökké szüli a Fiút. Az istenség teljességét úgy birtokolja, hogy adja. Az Atya bizonyos értelemben szegény. Semmit sem birtokol, mindent szüntelenül odaad. A Fiú öröktől fogva mindörökké születik. Az Atya olyan, mint a Nap, amely minden fényt szüntelen átad. A Fiú olyan, mint a tükör, amely minden fényt befogad, és mindent azonnal visszasugároz az Atyának. A Szentlélek maga a fény, amely árad Atya és Fiú között.

Keresztény Élet Portál

a lelkiatya válaszol betegség boldogság Böjte Csaba bűn család Egyház események Európa Ferenc pápa fiatalok gyerek gyónás halál határontúl hit házasság ima Isten Istenkapcsolat Jézus kultúra lelkiatya Magyarország nagyvilág pap papok Pál Feri remény segítség szentek szentmise szentségek szenvedés szerelem szeretet társadalom Vatikán vers viccek válás zene élet életbölcsességek életút

Megbocsát nekem az Isten?

Isten neve

Kedves Lelkiatya! Régebben ateista voltam, szidtam Istent, nem ismertem el Jézust. Azóta megtértem, de félek, hogy Isten nem bocsájt meg nekem.

Kedves Levélíró testvérem! Nagyon örülök, hogy rátalált a hit útjára, és e szerint is igyekszik alakítani az életét. Isten minden bűnt kész megbocsátani, ha őszintén bánjuk, és komolyan törekszünk a megtérésre, az Isten akarata szerinti életre. Jézus megbocsátott a kereszten a bűnbánó latornak, megbocsátott a házasságtörő asszonynak, a vámszedőknek és más bűnösöknek. Erre tanít a tékozló fiú példabeszéde is: az Atya kitárt karokkal várja a hazatérő fiát, bármennyit tékozolt is.

Gyónja meg a bűneit őszintén, tegye le őket Krisztus keresztjéhez, és élje át, hogy Ő valóban megtisztít, felemel, meggyógyít!

Hogyan imádkozzam, hogy elmúljon a pánikbetegségem?

ima

Kedves Lelkiatya! Lassan egy éve pánikbeteg vagyok. Sokat imádkozom, kérem a Jóistent, adjon nekem bátorságot, mert szinte mindentől félek. Hogyan imádkozzam, hogy meghallgatásra találjon az imám?

Kedves Levélíró! Köszönöm a levelét. Örülök, hogy sokat imádkozik, maradjon ehhez hűséges! Kérje orvos tanácsát is, hátha tud segíteni.

Ha a félelem elől menekül valaki, akkor igen gyakran növekszik benne a félelem. Próbáljon szembefordulni a félelmei nagy, fekete alakjával és nyugodtan a szemébe nézni, kimondani: „Ha akarsz, megölhetsz.” A félelem csökkenni fog, eltávozik.

Bízzon Istenben, aki tenyerén tartja az egész világot, és az életünket. Ő a kezdet és a beteljesedés. A halálunk kapujában kitárt karokkal vár minket. Minden reggel nézzen fel az égre, lássa meg ott a Mennyei Atya arcát, aki önre mosolyog. Ne induljon neki a napnak, amíg nem tud őszintén visszamosolyogni Rá!

Imádkozom Önért!

Hogyan térhetek át katolikus hitre?

Napelemes templom óvja a környezetet Békéscsabán
A kép illusztráció.

Kedves Lelkiatya! Reformátusként kereszteltek, de a katolikus vallás mindig jobban tetszett, mert szebb, és mert mindig katolikus templomba és hittanórákra jártam. Mi a menete annak, hogy áttérjek a katolikus hitre?

Kedves Levélíró testvérem! Nagy örömmel töltött el mindaz, amit a levelében leírt. Örülök, hogy Isten megérintette a szívét, és hogy érzi a katolikus egyházban meglevő kincseket, értékeket.

A református egyház keresztségét teljes mértékben elfogadja a katolikus egyház. A keresztség közös a keresztény egyházakban. Ezért a kereszteléssel még nem is dől el, hogy valaki református, katolikus, vagy evangélikus lesz-e. Ez csak akkor dől el, amikor valaki elsőáldozó lesz, vagy konfirmál. Ha még nem konfirmált, akkor egészen egyszerűen lehet elsőáldozó, és bérmálkozhat is a katolikus egyházban. Ezzel automatikusan a katolikus egyház teljes értékű tagjává is lesz. Az elsőáldozás és bérmálás előtt részt kell vennie egy felkészítésen (hittanos vagy katekumen csoportban), el kell járnia Szentmisére, és meg kell gyónnia (egy szabadon választott gyóntató atyánál). Ha ebben bármilyen segítségre, tanácsra van szüksége, bátran keressen meg.

Ha már konfirmált, akkor is jelentkezzen a helyi papnál, aki meg fogja jelölni, hogy milyen felkészülésre, katekumenátusra van szüksége. Ennek befejeztével elvégzik a „Befogadás a Katolikus Egyház teljes közösségébe” elnevezésű szertartást, amely a Nícea-Konstantinápolyi (Kr. u. 381-ből származó, és a Református Egyház által is elfogadott) hiszekegy elmondásából áll egy kiegészítő mondattal: „Hiszem mindazt, amit a Katolikus Egyház, mint Istentől kinyilatkoztatott tanítást hirdet és vall.” Ez a mondat nem az összes katolikus hagyományt és szokást jelenti, hanem csak azokat a legfontosabb tanításokat, amelyek az isteni kinyilatkoztatás részei (pl. Krisztus valóságos jelenléte az Eukharisztiában, a házasság és a bűnbánat szentsége, a szentek tiszteletének és az elhunytakért való imádságnak helyes volta).

Kívánok sok kegyelmet és belső örömet, békét, bátorságot az út megtételéhez!

Valamennyien bűnben születtünk?

Háromszoros születésünk

Tisztelt Lelkiatya! Isten azt mondta: sokasodjatok! Mások azt mondják, hogy bűnben fogantattunk. Kivétel nélkül. Ez nagyon ellentmondásos. Valakik nem mondanak igazat. Isten nem akarhatja ezt.

Kedves Levélíró! Valóban, az 51. zsoltárban ezt olvassuk: „Lám, én bűnben születtem, anyám már bűnben fogant engem” (Zsolt 51,7). Itt a Biblia nem azt akarja mondani, hogy maga a nemzés bűnös dolog lenne. A testi szerelmet Isten alkotta, Ő akarta. A testi szerelem nem bűnös, hanem önmagában tiszta és szent dolog. Az Énekek Éneke könyve hosszasan magasztalja, megénekli a testi szerelem szépségét.

A zsoltár csak azt akarja kifejezni, hogy az ember gyökerében bűnös. Kezdettől fogva, a lényében sebzett. Már a fogantatástól kezdve megsebez minden embert a bűn. Ugyanezt fejezi ki a Biblia egy más módon, amikor azt mondja: „az ember szívének vágya rossz ifjúkora óta” (Ter 8,21); „a szívük gondolata állandóan csak a rosszra irányul” (Ter 6,5); „nincs ember, aki ne vétkezne” (1Kir 8,46). A zsoltár egy idő-hasonlattal akarja ugyanezt kifejezni: kezdettől, gyökerében, már a léte első pillanatától, a fogantatástól kezdve megsebez minden embert a bűn. Nem a fogantatás maga szennyes, nem az maga bűnös, hanem attól kezdve, vagyis kezdettől bűnnel megsebzett az ember. Az áteredő bűn tanítása fogalmazódik itt meg. Az áteredő bűn mások bűne, amely minket is megsebez. Olyan, mint a szennyezett levegő. Nem mi szennyeztük be, mégis a létünk első pillanatától ezt a szennyezett levegőt kell beszívnunk.

Milyen egy jó keresztény?

Országos gyűjtés a katolikus iskolák javára

Kedves Lelkiatya! Milyen egy jó keresztény? Mit tegyek, hogy üdvözüljek? Imának számít-e, ha valaki csak misén tud imádkozni és napközben dicsőítéseket hallgat, mert egyéni ima során elkalandozik a figyelme?

Kedves Levélíró! Nagy kérdéseket tesz fel, mindegyikről órákat lehetne beszélgetni. Egy jó keresztény hitelesen, valóban éli az Isten és a felebarát iránti szeretetet. Ahhoz, hogy üdvözülhessünk, meg kell tanulnunk szeretni. Isten lényege a szeretet. A halálunk után akkor tudunk belépni Isten világába, az Ő szívébe, ha olyanokká lettünk, mint Ő, ha mi is tudunk szeretni, ha nagylelkű odaadásban élünk. Nagyon jó, ha Szentmisére jár és dicsőítéseket hallgat. Lassan megtanulhatná az elmélkedő imát is, amikor a lelki szemei elé állít egy-egy evangéliumi jelenetet, és átéli, hogy Jézus Önhöz szól, és megpróbál Neki szívből válaszolni.

Nem akar gyónni az idős édesanyám

idős hölgy

Kedves Lelkiatya! Édesanyám 78 éves, mindig vallását gyakorló keresztényként élte az életét. Sajnos az utóbbi időben szellemi állapota megromlott (demencia, depresszió). Templomba jár és mindig áldozik, de gyónni már évek óta nem gyónt. Ha említjük neki, hogy meg kellene gyónni, a válasza: „Nemrég gyóntam, nincs énnekem bűnöm!” Nem tudom, mi lenne a helyes Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a testvérével nem beszéltek, ki tudja, miért, mert már ő sem emlékszik igazán. Bántja, hogy nagy betegségében nem látogatta meg. Sajnos ő már meghalt, ezt már nem is tudjuk pótolni, de akkor hiába mondtuk, hogy elvisszük hozzá. Körülbelül ez időtájtól nem végez szentgyónást. Ha említjük neki, dühös lesz, és elkezd veszekedni.

Kedves Levélíró! Örülök, hogy szívén viseli Édesanyja sorsát, életét, és a lelke állapotát is. Valóban nagy jó és fontos volna, hogy a bűnbánat szentségéhez is járuljon, a testvérével való nehézség terhét is letegye Krisztus keresztje elé, és átélhesse az Ő megbocsátó, gyógyító szeretetét. Természetesen egy lelkileg labilis állapotban levő ember nem tud, és nem is köteles olyan tudatossággal szembenézni az élete sebeivel, mint egy teljesen egészséges. Nem szabad ezt tőle elvárni, vagy erre kényszeríteni. Azonban kisebb lépéseket meg tud tenni, valamilyen szintig át tudja azt érezni, hogy szüksége van Isten megbocsátó, irgalmas szeretetére.

Ilyen esetekben papként gyakran azt tettem, hogy különösebb kérés nélkül is meglátogattam az illető idős embert. Elmondtam neki, hogy mi papok, szoktuk látogatni a betegeket, épp erre jártam, gondoltam, őt is meglátogatom. Azután leülünk, és javaslom neki, hogy imádkozzunk. Keresztet vetünk, imádkozom a saját szavaimmal, és aztán elmondom, hogy kérjük Jézus megbocsátó szeretetét a sebeink, botlásaink, bűneink gyógyítását, megbocsátását. Azután megkérdezem, hogy van-e olyasmi az életében, olyan seb, olyan hiba, amit érez, hogy szebben, jobban is tehetett volna. Ha nem nagyon képes ilyesmit kimondani, vagy csak nagyon töredékesen, akkor én kiegészítem, hogy még ezért és azért is kérjük Jézus megbocsátó irgalmát, ha esetleg ezt vagy azt is megtette. Ezután megtörténik a bűnbánati ima, majd a feloldozás, azután pedig részesülhet a szentáldozásban.

Legtöbbször az a tapasztalatom, hogy az illető nagyon hálás, kimond az életéből komoly, nagy sebeket, és nagy katarzist, nagy megtisztulást él át. Sokszor egy ilyen első gyónás után már bátran mehetek 2-3 hónap múlva újra, és akkor már sokkal könnyebb, természetesebb lesz a beteg számára. Próbáljon meg elhívni egy atyát, és kérje meg, hogy ehhez hasonló módon segítse át Édesanyját ezen a nehéz, szűk kapun.

Imádkozom Édesanyjáért, Önért, az egész családért!

Lehetséges egyházi házasságot kötni polgári házasságkötés nélkül?

Kedves Lelkiatya! A keresztlányom 20 éves lesz, és van egy barátja, akivel két éve ismerkedtek meg. Szeretnének összeházasodni, de először csak egyházi esküvőt szeretnének, és majd az egyetem után (még 4 év) szeretnének polgári esküvőt. Az lenne a kérdésem, hogy lehet-e előbb egyházilag esküdni és csak később polgárilag? Fontosabbnak tartják az egyházi házasságot, mert szentség, életre szóló szeretetközösség.

Kedves Levélíró! Nagyon örülök a keresztlánya és a barátja szerelmének, és annak, hogy szeretnék Isten áldását kérni a házasságukra. Sok örömet, szeretetet, hűséget, boldogságot kívánok nekik!

A polgári és az egyházi házasság függetlenek egymástól. Lehetséges egyházi házasságot kötni polgári házasságkötés nélkül is, akár úgy, hogy később terveznek polgárilag is összeházasodni, akár úgy, hogy ezt nem tervezik. Az egyházi törvénykönyv egyedül ott köti püspöki engedélyhez az egyházi esküvő megtartását, ahol a polgári házasságkötés eleve lehetetlen lenne (pl. ahol az egyik félnek egy harmadik féllel még egy előző, polgárilag fel nem bontott – egyházilag érvénytelen – házassága fennáll; C.I.C. 1071. kán. 2§).

Megtörténhet például, hogy két idősebb ember (pl. két özvegy) szeretne összeházasodni, azonban hogy a nyugdíjuk kedvezőbb maradjon nem akarnak polgári házasságot kötni, csak egyházit. Ilyen esetben, ha a házassági szándékuk hiteles, nincs akadálya az egyházi esküvőnek.

Fiatalok esetében az eskető papnak utána kell járnia, hogy mi az oka annak, hogy nem akarnak (egyelőre) polgári házasságot kötni. Ugyanis, ha az az ok, hogy nem egészen biztosak abban, hogy valóban egy életre szóló szeretet-szövetséget akarnak megkötni, és ezért egy kis kaput nyitva karnak hagyni, akkor nem megköthető az egyházi esküvő, mert hiányzik hozzá a helyes szándék. Ha azonban a polgári esküvő későbbre halasztásának az oka valami más, elfogadható és érthető indok, akkor megköthető az egyházi esküvő.

a lelkiatya válaszol betegség boldogság Böjte Csaba bűn család Egyház események Európa Ferenc pápa fiatalok gyerek gyónás halál határontúl hit házasság ima Isten Istenkapcsolat Jézus kultúra lelkiatya Magyarország nagyvilág pap papok Pál Feri remény segítség szentek szentmise szentségek szenvedés szerelem szeretet társadalom Vatikán vers viccek válás zene élet életbölcsességek életút